Szaúdi-izraeli összefogás

Szaúd-Arábia és Izrael Irán ellenes retorikája nem véletlen egybeesés

2017.02.20.1

Teherán szerint nem a véletlenen műve, hogy Izrael és Szaúd-Arábia is Irán ellenes álláspontot képvisel, mivel bőséges bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy a két rezsim kéz a kézben dolgozik együtt különböző regionális esetekben.l

 

Bahram Qassemi iráni külügyi szóvivő reagált a szaúdi külügyminiszter és az izraeli hadügyminiszter megjegyzéseire, akik egymástól külön szólaltak fel, mégis különösen hasonló állításokat fogalmaztak meg az Iszlám Köztársasággal szemben az 53. Müncheni Biztonsági Konferencián vasárnap.l

 

Bahram Qassemi, az iráni külügyminisztérium szóvivője

 

l"A párhuzam a szaúdi külügyminiszter, valamint az izraeli hadügyminiszter állításai közt Iránról nem véletlen. Számos bizonyíték mutatja a két rezsim közti együttműködést a regionális ügyekben", tette hozzá.l

 

A müncheni konferencia résztvevőinek címezve Adel al-Jubeir szaúdi és Avigdor Lieberman izraeli miniszterek azt állították, hogy Irán a "terrorizmus" támogatója és a perzsa állam jelenti a "legfőbb veszélyt" a régióra nézve. Szintén támadták az Irán és a P5 + 1-államok közt 2015-ben született nukleáris megállapodást, az Iszlám Köztársaság elleni nemzetközi nyomásgyakorlásra szólítva fel.l

 

Jubeir elutasította Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter meghívását a Perzsa-öböl menti arab államokkal való közös párbeszédre, ami a régiós problémák megoldását célozza. Lieberman továbbá megpróbálta megkedveltetni Izraelt Rijáddal azáltal, hogy megfontolja, Szaúd-Arábia a "mérsékelt arab világ" tagja legyen.l

 

Adel al-Jubeir szaúdi külügyminiszter beszél az 53. Müncheni Biztonsági Konferencián – AFP

 

Kapcsolódó –l

l•Irán párbeszédet ajánl az arab országokkal a régióban lévő bizonytalanság és erőszak megoldása érdekében

 

Qassemi élesen bírálta azokat az állításokat is, amelyek, mint mondta, a "kétségbeesés fájdalmas állapotát tükrözik" Rijádban és Tel-Avivban.l

 

l"Mindkét rendszer azt hiszi, hogy a nemzetközi hangulatot Irán ellen kell szítaniuk, ezzel kompenzálva a tömeges kudarcaikat és frusztrációjukat a régióban", hangsúlyozta a külügyi szóvivő.l

 

Avigdor Liberman hadügyminiszter az 53. Müncheni Biztonsági Konferencián – AFP

 

A szaúdi vezető diplomata vádjai Irán állítólagos "terrorizmussal" való kapcsolatairól - fűzte hozzá - "soha nem fogja elfeledtetni az ideológiai, a kiképzésre vonatkozó, a pénzügyi és hírszerzési kapcsolatokat Szaúd-Arábia intézménye és a takfiri terroristák között, akiknek a régió elleni és a világ ártatlan civiljei elleni bűncselekményei jól ismertek".l

 

l"Szánalmas" jelzővel illette továbbá, hogy az izraeli rezsim egy muszlim ország felé fordult, hogy előrelépést érjen el az Irán elleni elszánt politikájában.l

 

Az izraeli és szaúdi rezsimekre széles körben tekintenek úgy, mint a szír kormány megbuktatására törekvő különböző militáns csoportok rendíthetetlen támogatóira.l

 

Kapcsolódó –l

l•Izraeli parlamenti képviselő: Tel-Aviv segíti a terroristák működését Szíriában

l•Irak miniszterelnöke: A Pezsa-öböl menti arab államokat favorizálja a Daes (ISIL, ISIS)l

 

A Daest, mely a világ leghírhedtebb terrorista csoportja és elsősorban Szíriában és Irakban aktív, a vahabizmus ihlette, amely egy  Szaúd-Arábiát uraló radikális takfiri ideológia, és amit szabadon hirdetnek a rijádi rezsim támogatását élvező papok.l

 

Persianews.vcp.ir

Forrás

Vissza a főoldalra
Persian News - persianews -  perzsa hírek  - Hírek Irán  - persianews.vcp.ir


لینک ثابت